Nemrégiben volt lehetőségem betekinteni egy Ír földre vetődött hazánkfia, vagyis lánya - sajnos tragikus befejezésű - babásodásásnak első heteibe.
Kezdeném azzal, hogy náluk külhonban a 12. hétig rá se néznek a kismamára, a pozitív teszten kívül semmi megerősítést sem kapnak az anyukák a baba létezéséről. Persze mindez nem lenne gond, ha minden terhesség problémamentes lefutású lenne, hiszen a mama már a tüneteiből bizonyosságot szerezhet a kicsikéje létezéséről. Ezzel ellentétben itthon legkésőbb a 8. héten elvégzik az első UltraHangos vizsgálatot, amivel megállapítják a terhességet, megvizsgálják, hogy élő-e a terhesség (szívhang alapján), a petezsák és a babóca helyzetét, hogy a méhben jó helyen tapad-e és persze, hogy nem méhen kívüli-e a terhesség, ami egy nagyon veszélyes állapot (erős vérzés esetén a mama életébe is kerülhet).
A történet főszereplője, aki tegnap töltötte volna a 9. hetet, vígan élte a kismamák boldog életét (várva a 12. heti első vizsgálatokra), amikor is két nappal ezelőtt elkezdett vérezni. Elment a hiper-szuper tisztasággal átitatott ügyeletes kórház nőgyógyászatára, ahol a nagyon aranyos ápoló személyzet irányításával eljutott a kedves dokibácsihoz, aki mosolyogva, tüneményesen csak annyit közölt, hogy jöjjön vissza, ha már nagyon vérzik, vagy szövetdarabokat is észlel. Hazamentek, de nem hagyták annyiban, másnap ismét a kórház, amikor már egy másik udvarias doki bácsi megcsinálta az UH vizsgálatot és közölte, hogy a méhben nincs semmi, ha rosszabbul lesz jöjjön vissza.
Nálunk ilyenkor - igaz általában nem a legkedvesebbek a doktor bácsik, és félválról veszik a kismamát - de azért törekszenek a pontos diagnózis megkeresésére. Akár vérvétellel, akár UH-al, hogy megállapíthassák a további teendőket. És a probléma jellegének megfelelően vagy gyógyszeres kezelést, vagy befekvést , vagy műtétet ajánlanak.
Míg Írországban méhen kívüli terhesség gyanujával, ami igen veszélyes állapot, hazaküldték a kismamát. Ekkor sikerült az orvos férjnek - kint dolgozó hazánk fiának - egy hasi UH-ot kieszközölnie a kórházban (nem a körzetileg illetékesben, hanem ahol dolgozott) a felesége a részére. Nem találták a hasüregben a méhen kívül fejlődő babát. Ezután a méhben kezdtek el kutakodni és ráleltek a valószínűleg a 6. hétben elhalt babócára. Megrázó és nagyon szomorú! :(
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kisebb beavatkozást igénylő és maradandó károsodást nem okozó eset következett be. Sőt míg nálunk ilyenkor eltávolítják az elhalt magzati szöveteket, hogy ne legyen mérgezés és megvizsgálják, hátha fény derül az okra, addig kinn csak annyit mondtak, hogy ezentúl szerdánként UH, de majd a természet elvégzi a dolgát és ismét eleresztették, hazaküldték a kismamát.
Felvetődik hát a kérdés, hogy mi az ami a reformoknak köszönhetően ránk is vár. Elégedett, udvarias, mosolygó személyzet és hálapénz nélküli alapellátás, ahol az orvosi segítség helyett többnyire a "természetre" bízzák a beteget? Vajon elégedetlenek lehetünk-e a túlterhelt morcos, felszínes orvosainkkal, akiktől ennek ellenére szakmailag mégis több - igaz kimért - odafigyelést kapunk?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ingrid 2007.05.23. 13:29:26
Igaz, csak a nagyon kedves és odafigyelő doktor bácsi tette mindezt!