Azt hiszem jó sok beszámolni valónk van, az időnk pedig kevés... most éppen alszik a drága Nikike.
A pocifájáskor már egyre jobban vígasztalható, vagyis két fájdalomhullám között megbékél a csöppnyi kislány, ami azt jelenti, hogy nem sír egyfolytában, hanem tényleg inkább akkor amikor fájdalom tetőzik (3-5 percenként). Tehát már van értelme a pocirázásnak, masszírkának.
Úgy tűnik hatnak a gyógyikák és ami nem mellékes, hogy megtanult büfikézni is a kicsikénk. Így már vannak olyan fájogatások, amit álmában átvészel (talán azért mert kevésbé fáj, mint eleinte? remélem így van!).
Nappal még sokat sírunk, de két éjszakát (a mostanit és tegnap előttit) már teljesen és a tegnapi felét vagyis éjjel 1 órától átaludtuk (persze a szopiszünetek megtartásával, mert még mindig 3 óránként eszünk, egyszer aludtunk 5 órát).
Tehát igen szépen eszünk. Ma volt a védőnéni ismét és azt mondta, hogy a gyönyörű! kicsikénk a súlyának megfelelő mennyiségű kajcsit eszik. Mindezt alátámasztja a cserélt pelusok súlya, a napi kb. 7-szeri 70-80 gramm tejcsi, és a bébikénk súlygyarapodása.
A születési súlya 3340 gramm volt, majd a 4. napon, amikor hazaengedtek minket a kórházból - a kezdeti szokásos visszaesés után - elkezdtünk gyarapodni és 3100 grammig jutottunk el. Itthon 1,5 hetesen már 3300 grammot, ma pedig 2,5 hetesen 3500 grammot mértünk. Ha így megy tovább akkor 1 hónaposan megközelítjük majd a 4 kilót.
Ma megtettük az első fél órás sétánkat. :)
Azért húzódott el ennyire, mert egy - pocifájás miatt vígasztalhatatlanul - ordító gyermekkel nem akartunk nekiindulni a télnek, hiszen ha sír akkor a száján veszi a levegőt és nehogy megfázzon... persze ez lehet butaság és ma sem tudtuk elkerülni (de a szelet és párás időt igen). Persze, hogy a séta ideje alatt is fájt a pocika. Ekkor anya fejet bedug a kupol alá, így vígasztal szavaival, közben apa rázza a kocsit és a kis csöppség a rövidke fájásszünet idejére megnyugszik.
Azért minden óvatosságunk mellett eddig sem volt híjján a friss levegőnek a kis babókánk, hiszen felöltöztettük és szellőztettünk neki, majd legközelebb a nyitott ajtóban aludt, vagy délelőtt-délutáni 5 perces sétájára vittük.
(-- Így nézünk ki teljes menetfelszerelésben.
Ingrid: ismerős a sapi? ;) Ez az a szépséges fejfedő, amit Helénától örököltünk. :) Köszönjük!!!
És a hugimtól kapott kiskabátka is melegíti a kis hercegnőt, bár az nem látszik a képen, de a komfort érzéshez hozzájárul.
Ja és az esti fürdőzés ki ne maradjon! Arról kép még nem készült, de hol élvezzük, hol eltűrjük, hol pedig éhesen végigsírjuk. Apuci nagyon profi benne, és a kis csöppség teljesen biztonságban érzi magát a kezei között.
Etetéseken is teljes mértékben részt vesz apa. Ő méricskéli Nikit a kölcsönkapott mérleggel, anya szopiztat, majd apa ismét mér és büfiztet. Tehát az Ő érdeme, hogy a pocifájás múldogálni, de legalábbis enyhülni látszik. Anya addig lefeji a maradék tejecskét, hogy legyen elég ... mert mindig attól tart, hogy egy következő ugrásnál már kevés lesz.
Tehát szépen fejlődünk, a sírások száma is elviselhető (vagy csak hozzászoktunk már), úgyhogy közelítünk afelé, hogy úgy éljük a hétköznapjainkat, ahogyan más babás társaink. :)
Alszunk, eszünk, sírunk, nyüszögünk, leskelődünk, felfedezzük a közeli világunkat ... csodálatos dolog mindezt végigasszisztálni.
A pocifájáskor már egyre jobban vígasztalható, vagyis két fájdalomhullám között megbékél a csöppnyi kislány, ami azt jelenti, hogy nem sír egyfolytában, hanem tényleg inkább akkor amikor fájdalom tetőzik (3-5 percenként). Tehát már van értelme a pocirázásnak, masszírkának.
Úgy tűnik hatnak a gyógyikák és ami nem mellékes, hogy megtanult büfikézni is a kicsikénk. Így már vannak olyan fájogatások, amit álmában átvészel (talán azért mert kevésbé fáj, mint eleinte? remélem így van!).
Nappal még sokat sírunk, de két éjszakát (a mostanit és tegnap előttit) már teljesen és a tegnapi felét vagyis éjjel 1 órától átaludtuk (persze a szopiszünetek megtartásával, mert még mindig 3 óránként eszünk, egyszer aludtunk 5 órát).
Tehát igen szépen eszünk. Ma volt a védőnéni ismét és azt mondta, hogy a gyönyörű! kicsikénk a súlyának megfelelő mennyiségű kajcsit eszik. Mindezt alátámasztja a cserélt pelusok súlya, a napi kb. 7-szeri 70-80 gramm tejcsi, és a bébikénk súlygyarapodása.
A születési súlya 3340 gramm volt, majd a 4. napon, amikor hazaengedtek minket a kórházból - a kezdeti szokásos visszaesés után - elkezdtünk gyarapodni és 3100 grammig jutottunk el. Itthon 1,5 hetesen már 3300 grammot, ma pedig 2,5 hetesen 3500 grammot mértünk. Ha így megy tovább akkor 1 hónaposan megközelítjük majd a 4 kilót.
Ma megtettük az első fél órás sétánkat. :) Azért húzódott el ennyire, mert egy - pocifájás miatt vígasztalhatatlanul - ordító gyermekkel nem akartunk nekiindulni a télnek, hiszen ha sír akkor a száján veszi a levegőt és nehogy megfázzon... persze ez lehet butaság és ma sem tudtuk elkerülni (de a szelet és párás időt igen). Persze, hogy a séta ideje alatt is fájt a pocika. Ekkor anya fejet bedug a kupol alá, így vígasztal szavaival, közben apa rázza a kocsit és a kis csöppség a rövidke fájásszünet idejére megnyugszik.
Azért minden óvatosságunk mellett eddig sem volt híjján a friss levegőnek a kis babókánk, hiszen felöltöztettük és szellőztettünk neki, majd legközelebb a nyitott ajtóban aludt, vagy délelőtt-délutáni 5 perces sétájára vittük.
(-- Így nézünk ki teljes menetfelszerelésben.
Ingrid: ismerős a sapi? ;) Ez az a szépséges fejfedő, amit Helénától örököltünk. :) Köszönjük!!!
És a hugimtól kapott kiskabátka is melegíti a kis hercegnőt, bár az nem látszik a képen, de a komfort érzéshez hozzájárul.
Ja és az esti fürdőzés ki ne maradjon! Arról kép még nem készült, de hol élvezzük, hol eltűrjük, hol pedig éhesen végigsírjuk. Apuci nagyon profi benne, és a kis csöppség teljesen biztonságban érzi magát a kezei között.
Etetéseken is teljes mértékben részt vesz apa. Ő méricskéli Nikit a kölcsönkapott mérleggel, anya szopiztat, majd apa ismét mér és büfiztet. Tehát az Ő érdeme, hogy a pocifájás múldogálni, de legalábbis enyhülni látszik. Anya addig lefeji a maradék tejecskét, hogy legyen elég ... mert mindig attól tart, hogy egy következő ugrásnál már kevés lesz.
Tehát szépen fejlődünk, a sírások száma is elviselhető (vagy csak hozzászoktunk már), úgyhogy közelítünk afelé, hogy úgy éljük a hétköznapjainkat, ahogyan más babás társaink. :)
Alszunk, eszünk, sírunk, nyüszögünk, leskelődünk, felfedezzük a közeli világunkat ... csodálatos dolog mindezt végigasszisztálni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ingrid 2007.12.18. 18:46:03
Örülök, hogy a sapka is tetszik, Heléna nagyon nagy szeretettel viselte: Mára azonban semmit nem tűr el a csinos kis fejecskéjén :)
Sétáljatok sokat, nálatok tiszta a levegő és ez a legtöbb, amit Niki most kaphat, hogy az immunrendszere erősödjön.